Szer-Elem Szőlőskert

Csillagfogó 2018

Évjárat

2018

Szín

Fehér

Típus

Bor

Szőlőfajta

Rajnai rizling

Szárazság

Száraz

Ország

Magyarország

Borvidék

Badacsony

Alkoholtartalom

12 % Vol.

Kiszerelés

0,75 L

Fogyasztási hőmérséklet

12 C

Az ízek és illatok a kóstolás során az érzékelés tudatosításáról szólnak, így azt nem minősítgetjük szívesen, inkább meghagyjuk mindenki sajátjának. Ami a szőlőt illeti, Ábrahámhegy Körmic-Berger dűlő határában, déli fekvésű, a Balatont néző, északról és nyugatról erdős dombokkal körül ölelt területen fekszik az az alig több mint fél hektár, aminek kisebb része Rajnai rizling, nagyobb része a gyöngyözőbort adó Hárslevelű szőlőnk. Mindkét fajtát 2015-ben, Mikulás napján telepítettük, így a 2018-s évjáratot az első igazán értékelhető termésnek tekintjük. Az oltványok mindkét fajtánál Andauból származnak. Ennek, valamint a gondosan előkészített talajnak és a kézi telepítésnek köszönhetően a növények meseszerű életerővel burjánzanak. Mind a Hárslevelűn, mind pedig a Rajnain machétával (J) végezzük a zöldmunkát, nem kevés fáradtság árán. Egyelőre nem terheljük a növényeket, még ha az erőteljes növények el is bírnák és a későbbiekben sem tervezzük ezt. 6-7 rügyön, az egyéves hajtásokon egyelőre 1-1 fürtöt hagyunk. Mivel egyelőre tehát nem kizárólag a saját ellenőrzésünk alatt folyik a borkészítés, ezért fajélesztővel, irányított erjesztéssel dolgoztunk, kóracél tartályban végezve mind az erjesztést, mind az érlelést. Az acélt azonban a lehető leghamarabb elhagytuk és bentonitos derítés és szűrés után palackoztunk. 

  • Fehér húsokhoz
  • Halakhoz
  • Friss
  • Ásványos

2 500 Ft

Egységár: 3 333 Ft/L

Rendelhető

Az évjáratról

Lényegében már tavasztól kezdve rendkívül meleg év volt, amit ráadásul az is megnehezített, hogy a 2017-es aszályok után a talajok vízháztartása sem volt megfelelő. Ez kirívóan korai szüretet eredményezett a legtöbb borvidéken, szerencsés esetben még, illetve már jó savú, szép aromatikájú, de valamelyest korán érő borokkal.

Rajnai rizling

Európa egyik legrégebbi kultúrszőlője, német (rheingaui) eredetű, első említése 1435. Bora jellegzetesen karcsú, magas savú, citrusos aromatikájú; minden szárazsági fokon kiváló minőségre képes. Világszerte elterjedt és népszerű, hazai területe nagyjából 1200 ha.